A jóga első szabálya: ne árts!

ahimsa

A jóga nem csupán fizikai testgyakorlás. A jóga egy életstílus, a maga szabályaival és engedélyeivel. Ezeket Patanjali jól összefoglalta a Jóga Szútrákban, melyet mai napig a jóga etikai kódexének is tekintünk. Patanjali szerint a jóga egy nyolc lépcsőből álló fejlődési folyamat, melynek első fokán a Yamák, azaz tiltások állnak. A legelső tiltás az ahimsa, a nem-ártás elve; másképp fogalmazva az univerzális jóakarat attitűdje.

Kiemelkedő helye is mutatja jelentőségét az egyéni fejlődésben: mindaddig, amíg ártasz másoknak vagy önmagadnak tettekkel, szavakkal vagy gondolatokkal, nem leszel képes magasabb szintre lépni. Megelőzi az asanákat is (a fizikai gyakorlást), ami azt jelenti, hogy csak akkor lesz valóban hatásos a jógagyakorlásod, ha mentes vagy a káros gondolatoktól, szavaktól és tettektől.

Az ahimsa gyakorlásában a fő hangsúly magán a szándékon van: ne akarj ártani egyetlen élőlénynek sem. A jógikus filozófia szerint ugyanolyan élet áramlik minden élőlényben; emiatt vált oly elterjedtté a vegetarianizmus Indiában. Leghíresebb támogatója, Ghandi, kiterjesztette az ahimsát a mentális állapotokra is. A rosszindulatú gondolatok, a gyűlölet, az undok viselkedés, a durva szavak, az őszintétlenség és a hazugság mind ellentmond az ahimsa elvének. Ezek valóban erőszaknak, bántalmazásnak minősülnek; gondoljunk csak egy iskolai szekálásra vagy családon belüli érzelmi bántalmazásra, melyek súlyos érzelmi, sőt akár fizikai tüneteket is képesek produkálni. 

De a negatív gondolatok nem csak akkor károsak, ha másokkal szemben érezzük azokat, hanem önmagunkkal szemben is. Mikor gondolataink olyan negatív reakciókat tartalmaznak, mint a csalódottság, az elutasítottság, a bűntudat, vagy  szégyen, gyakorlatilag önmagunkat bántalmazzuk. Ha nem tudod megbocsátani önmagadnak egy múltbéli tetted, vagy ha túl magas elvárásokat támasztasz magaddal szemben, szintén magadnak ártasz, ami szembe megy a jógikus életstílus szabályaival. 

Az ahimsa elve nem azt mondja, hogy minden gondolat káros. Azt mondja, hogy nem szabad hagyni, hogy eluralkodjanak felettünk a negatív gondolatok. Ne ragadjunk meg egy negatív gondolatnál, ne hagyjuk, hogy az újra és újra felbukkanjon elménkben, hiszen ezek az ismétlődő rossz érzések azok, melyek végül erőszakos szavakká vagy tettekké alakulnak. Amikor egy ilyen ártó gondolat bekúszik az elmébe, legjobb, ha mindössze megfigyeljük azt, de nem ragadjuk meg, nem kezdünk el vele foglalkozni, így pedig épp olyan gyorsan fog elillanni, mint ahogy jött.

Olvasnál még? Csatlakozz Facebook oldalamhoz, ahova naponta kerül ki új tartalom, és ne felejts el feliratkozni a hírlevelemre! ⬇️

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük