Mi az a banyapúp, és hogyan alakul ki?
A köznyelvben csak banyapúpként ismert elváltozás a felső hát és a nyak találkozásánál kialakuló púp. Főként azokat az ülő munkát végző személyeket érinti, akiknek munka közben lefelé kell nézniük, ám az okostelefonok megjelenése óta egyre inkább népbetegségnek mondható ez a “kór”. Egyáltalán nem csak öreg és gonosz hölgyeket érintő problémáról van szó: sok fiatalnak már az érettségi előtt ilyen a testtartása! Bárkinél kialakulhat, aki nem ügyel a helyes testtartásra, és nem nyújtja, erősíti eleget a törzs felső izmait.
A banyapúp kialakulása szorosan összefügg az előrehelyezett fejtartással.
Ahogy sejthető, kialakulásáért a helytelen testtartás a felelős. Testünk egy kicsit olyan, mint a gyurma: ha sokáig hajtogatod egy irányba, úgy marad. Ha a fejünket hosszasan és rendszeresen előre bukva, lefele néző pózban tartjuk, elkezd hozzá adaptálódni a test is. A gond ezzel a pózzal az, hogy a normálishoz képest sokszoros mértékű nyomást gyakorol az alsó nyaki csigolyára, amely így hátrafele tolódik, kitüremkedik a gerincoszlop síkjából.
Ez a kitolódott pozíció igen sérülékeny, ezért a testünk elkezdi védeni, óvni a csigolyát, és köré szövetet épít. Ez a szövet egyre látványosabb méreteket ölt, és kialakul a találó nevű banyapúp.
Milyen tünetek utalnak banyapútra?
Ha te is irodai asszisztens, kozmetikus, vagy programozó vagy, bizonyára tapasztalod magadon a rontás jeleit. Fájnak a vállaid, fáj a nyakad, a lapockád környéke, és főleg sokat fáj a fejed.
A nyaki fájdalom és a banyapúp gyakran kéz a kézben járnak.
Ha ez nem lenne elég, a tükörnek oldalt állva egyértelműen látod magadon a púpot, és el is rémít. Senki sem szeretne púpos lenni!
A jó hír, hogy a banyapúp megszüntetése nem lehetetlen. A rontás már néhány hét alatt mérsékelhető; ehhez mindössze elszántságra és odafigyelésre van szükség.
Hogyan lehet levenni ezt a “rontást”?
Ha te is irodai asszisztens, kozmetikus, vagy programozó vagy, bizonyára tapasztalod magadon a rontás jeleit. Fájnak a vállaid, fáj a nyakad, a lapockád környéke, és főleg sokat fáj a fejed. Ha ez nem lenne elég, a tükörnek oldalt állva egyértelműen látod magadon a púpot, és el megrémiszt. Senki sem szeretne púpos lenni! A jó hír, hogy a rontás már néhány hét alatt mérsékelhető; ehhez mindössze elszántságra és odafigyelésre van szükség.
- Mindenek előtt érdemes felkeresned egy gyógytornászt, aki felméri a helyzet komolyságát, és megmutatja, milyen gyakorlatokat érdemes elkezdened napi szinten végezni. Ezek többnyire erősíteni fogják a felső háti szakasz izmait, valamint nyújtani a nyaki izmokat és a váll elülső részét.
- Figyeld meg, hogyan alszol. Ha hason, akkor innentől ne használj párnát! Ha inkább az oldaladon alszol, akkor úgy támaszd alá a nyakad párnával vagy egy összegöngyölt takaróval, hogy a fejed egy szintben legyen a gerinceddel.
- Nap közben ügyelj a testtartásodra! Ha monitor előtt ülsz, tegyél a monitor alá könyveket, hogy a kijelző a szemeddel egy vonalban legyen! Ha kozmetikusként dolgozol és nem tudod elkerülni az előre görnyedést, próbáld ki a tartásjavító pánt viselését munka közben!
- Nap közben többször tarts szünetet, és ilyenkor pár percig tornáztasd át a felső háti szakasz és a nyak izmait. Ehhez két videómban is találsz segítséget, melyeket a cikk alján találsz.
Milyen gyakorlatok segítenek a banyapúp ellen?
A banyapúp gyakorlatok célja nem a púp „lenyomása”, hanem az izomegyensúly helyreállítása.
Érdemes beépíteni:
- lapockazáró gyakorlatokat
- mellkasnyitó nyújtásokat
- nyaki mobilizációt
- felső háti erősítést
A rendszeres, napi 5–10 perces gyakorlás sokkal többet ér, mint a heti egyszeri, intenzív edzés.
A kulcs a következetesség.
Mennyi idő alatt javul a banyapúp?
Ez nagyban függ attól, mióta áll fenn az elváltozás. Enyhébb esetben már néhány hét alatt látványos javulás érhető el, ha a testtartásra való odafigyelés és a gyakorlatok rendszeressé válnak.
Ha azonban a banyapúp kialakulása évek alatt történt, akkor türelemre is szükség lesz.
Gyakori kérdések
Teljesen eltüntethető a banyapúp?
Enyhébb esetben igen, különösen ha időben elkezded a korrekciót. Előrehaladottabb állapotban inkább jelentős javulás érhető el.
Milyen gyakran végezzek banyapúp tornát?
Ideális esetben naponta. Már napi 5–10 perc tudatos gyakorlás is számít.
A tartásjavító pánt megoldja a problémát?
Nem önmagában. Segíthet emlékeztetni a helyes testtartásra, de az izmok erősítése nélkül nem hoz tartós eredményt.
A banyapúp csak esztétikai probléma?
Nem. Hosszú távon nyaki fájdalmat, fejfájást és mozgásbeszűkülést is okozhat.